USA: 50millió H1N1-fertőzött, 10ezer áldozat, közöttük 1100 gyerek!
“Becslésünk szerint közel 50 millió megbetegedés volt, főleg fiatal felnőttek és gyerekek, több mint 200 ezer ember szorult kórházi kezelésre, és sajnos csaknem 10 ezren haltak meg, köztük 1.100 gyerek és 7.500 fiatal felnőtt” – mondta Thomas Frieden , a CDC betegségmegelőzési és járványügyi intézet vezetője újságíróknak nyilatkozva. – A halálozások száma “sokkal magasabb, mint a szokásos influenzaszezonban” – tette hozzá. A halálozás a múlt hónapban ugrott meg, amikor az amerikai egészségügyi hatóságok új kalkulálási módszert vezettek be a halálos esetek számának becslésére.
Újabb H1N1-gyel fertőzött beteg halt meg, most Szombathelyen. A 65 éves férfi a járvány 28. áldozata. Közben császármetszéssel szült Győrben az egyik lélegeztetőgépen lévő 6 hónapos terhes kismama. A csecsemő 950 grammos. Mindkettejük állapota válságos, azt még vizsgálják, hogy a gyerek az anyaméhben elkapta-e a vírust.
H1N1: válságos az anya és a gyerek állapota
A győri Petz Aladár kórház koraszülött osztályán ápolják az egyik H1N1-gyel fertőzött beteg kisbabáját. A 21 éves nőt két hete hozták be, azóta az intenzíven van, lélegeztetőgépen. Az orvosok próbálták húzni az időt, hogy minél később hajtsák végre a császármetszést, de már nem várhattak tovább. Csütörtökön kivették a gyereket. Az édesanya 26. hetes terhes volt, a csecsemő 950 grammal született. A csecsemő állapota megfelel egy 6 hónapos koraszülött állapotának, de ő is lélegeztetőgépen van.
Azt még vizsgálják, hogy az anyaméhben elkapta-e a H1N1 vírust. Ez 8-10 nap, mire kiderül, egyelőre antibiotikumokkal kezelik. A méhlepény egy bizonyos fokú védettséget ad, tehát nem tudják, hogy a gyermeknél a H1N1 vírus jelen van-e vagy sem.
Közben a szombathelyi kórházban újabb H1N1-gyel fertőzött beteg halt meg. Összesen 28-ra nőtt a halottak száma. Azt mondják: a veszélyeztetett kategóriába tartozott, úgy tudjuk, leukémiás volt.
Az ÁNTSZ szerint a betegség felszálló ágban van. A múlt héten 10-szer annyian kerültek kórházba H1N1 miatt, mint egy hónappal korábban. Akkor egy hét alatt 54-en, múlt héten 569-en. Az elmúlt 5 hét adataiból látható, hogy ugyanilyen arányban nőtt az intenzív osztályon ápoltak száma is. És hasonló az arány a H1N1-ben meghaltak esetében. 9-szer annyian haltak meg a múlt héten, mint négy héttel azelőtt. Most úgy gondolják: a járvány januárban éri el a tetőpontját. [tv2.hu]
Császármetszés az újinfluenzás kismamán
Egyre több gyerek kerül kórházba H1N1-gyel
Már 11 gyerek került kórházba H1N1-fertőzés miatt Falus Ferenc országos tiszti főorvos szerint. Közülük heten életveszélyes állapotban vannak – jelentette az MR1-Kossuth Rádió.
Egyre több gyermek kerül kórházba kritikus állapotban az újinfluenza miatt – mondta az MR1-Kossuth Rádiónak Falus Ferenc országos tiszti főorvos. Szerinte 11 gyermek fekszik intenzív osztályon, akik közül heten életveszélyes állapotban vannak.
A rádió beszámolója szerint Székely Tamás egészségügyi miniszter arra számít, hogy január második hetében tetőzhet a járvány. A miniszter közölte, nem kötelezni, hanem meggyőzni szeretné az egészségügyi dolgozókat arról, hogy oltassák be magukat az újinfluenza ellen. [origo]
H1N1-oltás – pro és kontra

